Kicsiny lakásunk egy többemeletes társasházban található, amely számos középosztálybeli famíliának nyújt menedéket. Azonban a felis domestica család tagjai, akik megkedvelték az épületet, lélekszámban jócskán túltehetnek a homo sapienseken. Mivel ezek a behúzható karmú négylábúak olyan vidéki rokonokkal büszkélkedhetnek, mint az oroszlán, a tigris, a híúz vagy az ocelot, mifelénk senkitől sem félnek. A kilenc életéhez karmaszakadtáig ragaszkodó macskaféle növekvő populációja mindenkit zavar, sokunkból mégis megkönnyebbült nevetést vált ki.
Ezek a macskák a mi észjárásunk szerint a saját szigorú határvonalaik alapján osztják fel a területet. A földszinti, valamint az első és a második emeleti egerészek az ellenőrzési vonalakon át a konyhába vezető falánk portyáiktól eltekintve kitartanak a saját szintjük mellett. Az erkély kizárólag a fiatal példányok jussa, persze alkalmanként a hajdanvolt Sziám arisztokratái is használják azt tisztálkodás és sütkérezés céljából. Egyes kandúrokat olyan szögletekben nyom el a doromboló álom, amelyekbe úgy be kell húzniuk magukat, akár macskának a tűzhelyen. Ilyen például a portásfülke, ahol durmoláson kaphatták a szerencsétlen flótást. Isten két gégével ajándékozta meg a macskákat, eggyel a doromboláshoz, eggyel a nyávogáshoz, így környékünk szőrös szopránjai különleges alkalmakon kiséji zenekari kísérettel tartják ébren a lakókat.
Akik közülünk legszívesebben tisztára nyalnák a talpukat, mint a macska, azok bosszankodnak, ha a cirmosok tönkre teszik a holmijukat. A lakóközösség sólymai határozottan úgy vélik, hogy a macskákat az engedetlen matrózokhoz hasonlóan kilencfarkú macskával kellene meginteni, mint Jancsi a macskát. A galambok viszont kerülgetik a témát, akár macska a forró kását, hisz tudják jól: alamuszi macska nagyot ugrik. Nos, soha nem tudni, a végén ki akaszt kolompot a macskára!