[...] Il drago fu felice di rivederlo [il bambino] e per l’occasione fece un sibilo che spaventò a tal punto i tanti che lo attorniavano che scapparono via tutti a gambe levate.
Naturalmente il bambino non era fuggito. E allora il drago, divenuto triste, gli confessò la sua confusione.
“Non sono più io: non so più chi sono”, gli disse. E una grossa lacrima gli stava scendendo dagli occhi, non più lucenti, ma divenuti opachi e acquosi. “Tu mi hai fatto riflettere sui miei comportamenti. E’ vero, io non sono cattivo. E non voglio esserlo. Ma comportandomi da cattivo, prima, ero riconosciuto. La gente aveva paura di me, della mia forza, del mio fuoco, dei miei sibili. Non mi si avvicinava. E mi rispettava. Ora, invece …”
Il bambino sentì il dolore del drago.
“Ora invece…?”
“Mi vergogno a dirlo. Ma l’altro giorno, addirittura… un ragazzo mi si è avvicinato. E poiché io continuavo ad apparire buono e tranquillo, mi ha tirato la coda. E un altro cercava di infilarmi le dita nelle narici, da dove un tempo emettevo fuoco. E poi c’è chi giocherella con le ali, provando ad aprirmele quando io le ho chiuse per riposare. Insomma, ormai tutti mi prendono in giro, dicono che non faccio paura a nessuno…”. [...]
| Winning entries could not be determined in this language pair.There was 1 entry submitted in this pair during the submission phase. Not enough entries were submitted for this pair to advance to the finals round, and it was therefore not possible to determine a winner.
Competition in this pair is now closed. |
[…] A sárkány megörült, hogy viszontláthatja a fiút, és örömében akkorát füttyentett, hogy a köré gyűlt tömeg megijedt, és fejvesztve menekülni kezdett. A fiú természetesen nem szaladt el, a bánatos sárkány pedig bevallotta neki, hogy mi nyomja a lelkét. – Nem vagyok önmagam, nem tudom, hogy ki vagyok – panaszkodott. Hatalmas könnycsepp gördült le az arcán, a szeme már nem csillogott, hanem fátyolos és vizenyős lett. – Elgondolkoztam miattad azon, hogyan viselkedtem eddig. Igazad van, nem vagyok rossz, és nem is akarok az lenni. De amíg gonosz voltam, mindenki jól ismert. Az emberek féltek tőlem, tartottak az erőmtől, a tüzemtől, a füttyeimtől. Nem jöttek a közelembe. Tiszteltek. Most azonban… A kisfiú átérezte a sárkány szomorúságát. – Most azonban…? – Szégyellem elmondani, de az egyik nap az egyik kölyök… minden további nélkül idejött hozzám, és mivel én nyugodtan és rendesen viselkedtem, meghúzta a farkam. Egy másik meg bele akarta dugni az ujját az orrlyukaimba, ahonnét nem sokkal ezelőtt még lángot szórtam. Aztán vannak, akik a szárnyaimmal játszanak, azt akarják, hogy szélesre tárjam őket, mikor éppen összecsuktam őket, hogy megpihenjek. Szóval most már mindenki engem gúnyol, azt mondják, hogy senkit sem tudok megrémíteni… […] | Entry #38395 — Discuss 0 — Variant: Hungaryhunghun
|